Adóbevallás 2023 – a legfontosabb tudnivalók pénztártagoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is elkészíti a magánszemélyek adóbevallás tervezetét, de választhatja azt a megoldást is, hogy önállóan tölti ki bevallását. Bármelyik verzió mellett is dönt, pénztártagként meg kell jelölnie a bevallás nyomtatványán, melyik pénztárba kéri az adó-visszatérítést és természetesen ügyelnie kell arra is, hogy a pénztártagságával kapcsolatos összegek a megfelelő sorokba kerüljenek. Ebben az általunk küldött adóigazolás nyújt Önnek segítséget, valamint az alábbi cikkünk, amelyben megtalálja a legfontosabb pénztári információkat a bevallás kitöltésével és az adó-visszatérítéssel kapcsolatban.
MIKOR?
1. Mikor kapja meg adóigazolását a Pénztártól, amely az adóbevallás kitöltéséhez/ellenőrzéséhez szükséges?
Pénztárunk 2024. január 31-ig küldte el az adóigazolásokat, amely tartalmazza a 2023. évi adó-visszatérítésre jogosító – egyéni és munkáltatói – befizetéseket, valamint az esetleges adóköteles és jogosulatlan tételeket.
Emellett pénztártagjaink egy részének azonosítása szükségességéről is küldtünk egy fontos tájékoztatót. Kérjük, ha Ön is kapott ilyen felhívást, pótolja azonosítását!
- Akik feliratkoztak e-kommunikációra, azok e-mailben és az ügyfélportálon kapták meg az e-adóigazolást. (Ez esetben postán nem küldtünk igazolást.)
- Akik nem iratkoztak fel, azok postai úton kapták meg a nyomtatott igazolást.
Szeretné jövőre Ön is e-mailben megkapni adóigazolását, és szeretne e-mail értesítést kapni az adó-visszatérítés utalásáról?
Akkor iratkozzon fel e-ügyintézésre!
Mit tegyen, ha nem kapta meg adóigazolását?
- Ha feliratkozott e-kommunikációra, akkor lépjen be az ügyfélportál Egészségpénztár oldalára („Ügyintézés/Dokumentumok” menü), hiszen itt is eléri e-adóigazolását. Emellett ellenőrizze a számunkra megadott e-mail-címét is, hiszen előfordulhat, hogy időközben megváltozott/megszűnt elérhetősége, és emiatt nem kapta meg igazolását. A szintén belépés után elérhető „Beállítások/Személyes adatok” menüben ellenőrizheti és frissítheti is e-mail-címét!
- Ha nem iratkozott fel e-kommunikációra és nem érkezett meg postai levélben adóigazolása (levelezési címére) február 15-ig, úgy írjon Ügyfélszolgálatunknak. A pót adóigazolást csak postai úton tudjuk eljuttatni Önhöz, ha nem iratkozik fel e-kommunikációra.
2. Mikortól tekintheti meg adóbevallás tervezetét?
A KAÜ azonosítóval rendelkező magánszemélyek: 2024. március 15-től érik el a tervezetet a https://nav.gov.hu/szja honlapon.
Akik nem rendelkeznek KAÜ azonosítóval, azok 2024. március 18-ig kérhetik a tervezet postázását:
- sms-ben,
- elektronikusan,
- postán,
- vagy telefonon.
3. Mi az SZJA bevallás javításának, elfogadásának, benyújtásának és az adó megfizetésének határideje?
2024. május 21.
(Ha nem módosítja a NAV által készített bevallás tervezetet e határidőig, úgy a hivatal tervezete lesz az Ön hivatalos adóbevallása.)
4. Mikor kapja meg az adó-visszatérítést?
A NAV a visszatérítést a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül (de legkorábban 2024. március 1-től) utalja át a Pénztárhoz, amit jóváírunk az Ön egészségpénztári számláján.
(Adó-visszatérítést idén csak abban az esetben kaphat, ha:
- nincs 1000 forintot meghaladó adótartozása,
- van befizetett személyi jövedelemadója,
- 2023 évről szóló bevallásában rendelkezett a pénztári befizetések kedvezményéről
Tudta, hogy az adó-visszatérítés összegét azonnal (várakozási idő nélkül) felhasználhatja családi szolgáltatásokra, például lakáshitel támogatásra, beiskolázási- vagy születési támogatásra is?
HOGYAN?
5. Tüntesse fel a 23SZJA nyomtatványon, melyik pénztári számlájára kéri az adó-visszatérítést! → rendelkező nyilatkozat (8. oldal)
Akár a NAV készíti bevallását, akár Ön, figyeljen rá, hogy az űrlap rendelkező része („Rendelkező nyilatkozatok az adóról II.”, lásd lent) tartalmazza, melyik pénztárba kéri az adó-visszatérítést. Ha több önkéntes pénztárnak is tagja, akkor is csak egy olyan (egészség-, önsegélyező- vagy önkéntes nyugdíj-) pénztárba kérhet visszatérítést, ahol 2023-ban történt (egyéni vagy munkáltatói) befizetés, jóváírás, lekötés, vagy prevenciós szolgáltatás igénybe vétele.
A visszaigényelhető összeg évente összesen: 150 000 Ft.
Ha az OTP Egészségpénztárnál vezetett egyéni számlájára szeretné az összeget visszaigényelni, akkor az alábbi adatokat írja be az adóbevallás 137. sorába:
Név: OTP Országos Egészség- és Önsegélyező Pénztár
Adószám: 18105564-2-41
Bankszámlaszám: 11703006-20411440
6. Rendelkezzen adó-visszatérítéséről! → 23SZJA nyomtatvány: 132–134. sor
- 20% adó-visszatérítésre jogosult: a 2023. évben történt egyéni és munkáltatói befizetés, valamint a jóváírt adomány után,
- további 10% adó-visszatérítésre jogosult: lekötés és az orvosi javaslatra igénybe vett szűrővizsgálatok, azaz prevenciós szolgáltatások után.
Adóigazolás | 23SZJA nyomtatvány sorának sorszáma |
---|---|
A Pénztárba egyéni és/vagy munkáltatói tagdíjként befizetett összeg 20%-a + A Pénztárba adományként befizetett összeg 20%-a | 132. sor |
Egyéni számláján 2023. évben (legalább 2 évre) lekötött összeg 10%-a | 133. sor |
Prevenciós szolgáltatás ellenértékeként az egyéni számláról kifizetett összeg 10%-a | 134. sor |
7. Adja meg esetleges kötelezettségeit! → 23SZJA nyomtatvány: 62., 65. sor
ADÓigazolás | 23SZJA nyomtatvány sorának sorszáma |
---|---|
Egyéni számláján korábban két évre lekötött, 2023. évben feltört összeg | 62. sor: „c” oszlop: a feltört összeg 12 százalékát kell feltüntetni a bevallásban (jelleg az "a" oszlopban: 2) |
Kilépők esetén kifizetőként levont és az adóhatóság felé megfizetett személyi jövedelemadó előleg összege. | 65. sor: „b” oszlop |
8. Ügyeljen az esetleges adóköteles jövedelmére! → 23SZJA nyomtatvány: 18., 19., 293. sor
ADÓigazolás | 23SZJA nyomtatvány sorának sorszáma |
---|---|
2023. évben igénybe vett adóköteles szolgáltatás után keletkezett egyéb jövedelem összege (Alapszabály 36-41. §-a alapján) | 18. sor: „b” oszlop (a „d” oszlopban is fel kell tüntetni ezt az összeget, ahol automatikusan kitöltésre kerül) |
2023. évben jogalap nélkül igénybe vett szolgáltatás után keletkezett egyéb jövedelem összege.* (Alapszabály 15. §-a alapján) + 2023. évben tagsági viszonya megszűntetésekor keletkezett egyéb jövedelem összege.* | 19. sor b oszlop → az adóigazoláson szereplő összeg d oszlop → az adóigazoláson szereplő összeg 89%-a (automatikusan kitöltésre kerül) |
* - a 2023. évben jogalap nélkül igénybe vett szolgáltatás után keletkezett egyéb jövedelem, valamint - a 2023. évben tagsági viszonya megszűntetésekor kifizetett egyéb jövedelem után 13% SZOCHO-t köteles fizetni, ezért kérjük a 19. sor „d” oszlop kitöltését is, valamint a „d” oszlopba beírt összegek 13 százaléka a 293. sor „f” oszlopban is feltüntetendő. | 293. sor: „f” oszlop |
Ismerje meg, mi mindenre fordíthatja adó-visszatérítését!
További információ:
- a NAV kitöltési útmutatója a 23SZJA nyomtatványhoz
- a bevallással kapcsolatban a NAV ad tájékoztatást (web: nav.gov.hu, telefon: 1819)
- az adóigazolást és a befizetéseket érintő ügyekben az OTP Egészségpénztár ügyfélszolgálatához fordulhat (mail: info@otpep.hu, telefon: +36 1 3666 555, chat: www.otpep.hu, személyesen: 1138 Budapest, Váci út 135-139.)
Segítségre lenne szüksége?
Kérjen visszahívást, hogy szakértő kollégáink az Önnek legmegfelelőbb időpontban kereshessék Önt a továbbiakkal.
Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat
hétfő-péntek | 7:30-20:00 |
Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon
Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00
Ünnepi nyitva tartás:
2024. december 7. (szombat): 8.00-16.00
2024. december 14. (szombat): 8.00-16.00
2024. december 16. (hétfő): 8.00-14.30 (időpontfoglalás: 14.00-ig)
2024. december 23. (hétfő): 8.00-17.00
2024. december 24-27. (kedd-péntek): zárva
2024. december 30. (hétfő): 8.00-17.00
2024. december 31. (kedd): 8.00-14.00
2025. január 1. (szerda): zárva
Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!
Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.
Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink
rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.
Számlák személyes leadása:
OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).
- Cím:
- 1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
- Levelezési cím:
- 1369 Budapest 5. Pf. 362
- Nyitvatartás:
- Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00 - E-mail cím:
- info@otpep.hu
- Bankszámlaszám:
- 11703006-20411440
- Adószám:
- 18105564-2-41
- További oldalak:
- www.otpportalok.hu
- www.golyavaro.hu
- www.facebook.com/otpep
- www.instagram.com/otpep
- www.youtube.com/user/otppenztarak